Angyalföld-kapitány esete a hazaárulással

Ostromlott Parlament 2006

Nem éltem át még olyan félelmet, mint amikor 2006 őszén újságíróként a Parlament épületébe kellett mennem tudósítani. A Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde kapcsán felbőszült tömeg ostrom gyűrűbe fogta az épületet. Az igaz magyarok órákon át üvöltve, vérben forgó szemekkel hazaárulózott. Este néhány szocialista honatya kíséretében hagytam el az épületet. Az őrség egyik kaputól a másikig küldözgetett, mert sehol sem tudták biztosítani, hogy bántalmazás nélkül távozzak. Pedig én se kormányfő, se (szocialista) képviselő, se hazug nem voltam. Hazaáruló meg végképp nem. Mire megérkezett az erősítés, és a gyülevész hadat a rendőrök hátrább szorították, a tömeg is felszerelkezett. Repült a teli kólásüveg, a jól marokra fogható alma, s aki dobótávolságon belül volt, az nem úszta meg. Napokig rémálmaim voltak. A rémálmok ezt követően újra és újra megismétlődtek, valahányszor a miniszterelnök egy állami ünnepen vett részt, vagy vidékre ment - s én tudósító lévén követtem. Mindig, mindenhol volt a tömegben néhány bőszmagyar, aki Kövér László, Orbán Viktor és mások minősítő szavai nyomán magukat felkentnek érezték arra, hogy lábukat a miniszterelnökbe és a demokratikus intézményrendszerbe töröljék.

Gázvezeték-pálfordulás: már Orbán
sem elelnzi a Déli Áralmlatot ?

Ez a gyomorszorító érzés ma egy percre visszatért, amikor a hírekben azt hallottam, hogy az "MSZP-szerint" Orbán Viktor hazaáruló, mert lám-lám, amikor Gyurcsány Ferenc támogatta az oroszokkal közös gázvezeték megépítését, akkor ő ellenezte, most meg felülvizsgálva korábbi nézeteit, esetleg mégis támogatja.

Számomra a baloldal egyik mértékadó ismérve (eddig) az volt, hogy sosem gondolkodott olyan kirekesztő kategóriákban, mint a Fidesz és elvbarátai (KDNP). Bár a szociáldemokraták is bíráltak, erőteljes és kemény szavakkal, a politikai paletta másik térfelének szereplőit mindig akként kezelték, amik voltak, azaz politikai ellenfeleknek és nem megsemmisítendő ellenségként.

Angyalföld-kapitány

Nem tisztem, sőt nem is kedvem szerint való védeni az Orbán-kormányt, Orbán Viktort különösen nem. De nem gondolom róla, hogy hazaáruló lenne. Mint ahogy sosem gondoltam ezt Gyurcsány Ferencről sem. És azt sem gondolom, hogy Szanyi Tibor kampányfőnök úrnak joga lenne az ország miniszterelnökét lehazaárulózni. Azt pedig különösen nem gondolom, hogy mindezt a Magyar Szocialista Párt nevében is megteheti. (Ha már annyira vágyik rá, tegye saját nevében a párt logójának használata nélkül!) Elgondolkodtató, hogy mi indította Szanyi Tibort ilyen végletes minősítésre. Két lehetséges magyarázátot találtam. Az első - s szeretném azt hinni, hogy ez az igazi ok - hogy Szanyi Tibort elragadta a forradalmi kampányhevület, a "merjünk még nagyobbat mondani"-láz, s rossz szokásához híven ezúttal is túlzásokba esett. Nem mérte fel, hogy most nem angyalföldi harci csapatai előtt beszél, nem az orbánt az ördöggel azonosító kemény-balmaggal, hanem az ország nyilvánosságával. Nem mérte fel, hogy ezzel kárt okoz saját pártjának, elidegenítve az MSZP-től a higgadt, mérsékelt politikában hívő embereket, akik most legyintenek rá: "már ezek is hazárulóznak". A másik lehetséges magyarázat, hogy Szanyi Tibor képviselő úr komolyan gondolta, hitte és vallotta, amit lejegyzett. Vagyis azt, hogy mindazzal, amit Orbán Viktor tett, megvalósította a Btk. 144. §-ban megfogalmazott hazaárulást, azaz abból a célból, hogy a Magyar Köztársaság függetlenségét, területi épségét vagy alkotmányos rendjét sértse, külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vett fel vagy tart fenn. Persze ezen a ponton Szanyi Tibor okfejtése megbicsaklik, s nem is kicsit. Mert vajon hogyan kollaborálhat Orbán Viktor külföldi hatalommal, ha egyszer épp azt hányja Angyalföld-kapitány a szemére, hogy éppenséggel ellenezte az oroszokkal való tárgyalást. Hacsak az MSZP fenegyereke - utoljára Csintalan Sándor volt ebben a pozícióban, amikor még nem a Hír TV-ben osztotta a (jobboldali) igét, hanem a Köztársaság téren bukfencezett afeletti örömében, hogy az MSZP megnyerte a választásokat - nem a Moszkva-Tel Aviv - New York tengely titkos-láthatatlan hatalmi csoportosulásával való kollaborációra gondolt, amit a szélsőjobbos népvezérek egy időben oly lelkes-visszatérően emlegettek, s ami oly jól rímelt a bankárkormány szitokszavára.

Azért a végére, mielőtt balos barátaim, köztük a Kapitány megköveznek, még lejegyzem, hogy egyébként mindazzal, amit Szanyi Tibor közleményében az emberek becsapásáról, az orbáni hazugságokról, félrevezetésről, megtévesztésről leírt, egyetértek - azon egy szó kivételével.

Záró megjegyzés: a politkatörténet feljegyzései szerint a hazáruló minősítés gyakran azoknak jutott ki ebben az országban, akik egy rezsim számára másként gondolkodásuk miatt kényelmetlenné, s ezért eltiprandóvá váltak, vagy éppen alkalmasak voltak arra, hogy a valamiért haragvó nemzet dühét rájuk irányítva eltereljék a figyelmet a valódi bajainkról

Nagy Imre főtárgyalása

Amikor a hazáruló szót hallom, elsőként a mártír miniszterelnökre, Nagy Imrére gondolok. Arra, ahogy szilárdan, és igaza tudatában állt bírái előtt, akik hazárulónak nevezték és kimondták rá a halálos ítéletet. S arra, hogy éppen azok árulták el a hazájukat, akik az ítélet meghozatalában részt vettek. E minősítés kijutott más történelmi nagyjainknak is, a vörös grófnak, Károlyi Mihálynak, s az 1848-49-es szabadságharc után sokan Görgey Artúrra is rásütötték a bélyeget.

Hacsak nem akarjuk, hogy a történelemkönyvekbe a XXI. század első évtizedének utolsó harmadáról csak annyit jegyezzenek fel, hogy ez volt az intézményes nemzeti hazárulózás kora, ideje lenne ezt a minősítést azok számára fenntartani, akik idegen hatalmakkal működnek együtt annak érdekében, hogy a köztársaság törvényes, demokratikus rendjét megdöntsék.

Erre kérem tisztelettel Szanyi-kapitányt is.

(Aki pedig a teljes Szanyi-dokumentumra kíváncsi, letöltheti innen (első rész) és (második rész).)

Sub rosa a banánköztársaságról

Magyarország már nem banánköztársaság,
ezért drágább lesz a banán

Drágulhat a következő hetekben a banán a magyar piacokon. Ezt nem árt szem előtt tartaniuk azoknak, akik szeretik a banánt. Magyarország néhány napja már nem banánköztársaság. S ha nem az, akkor a banánt importálni kell, az meg mostanság igencsak költséges, tekintetel a forint/dollár (forint/euró) árfolyamának alakulására. Persze a banán drágulása igazán elhanyagolható ár, abban a történelmi-nemzeti-forradalmi sodrásban, aminek végkifejleteként "Magyarország újra jogállam, a banánköztársaság korszaka lezárult."

Ettől valahogy mindjárt nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat it a Duna mentén, mintha Equadorban vagy Panamában, esetleg más kies banánköztársaságban élnék. A hivatkozott banánköztársaságokban ugyanis kis túlzással egyik katonai puccs követi a másikat. Folyton megdöntik a demokratikus jogállamot, újnál is újabb (katonai) nemzetmentők kerülnek hatalomra. Az utcákon (fekete inges) rendfentartó csapatok masíroznak. A junta ellenőrzése alá vonja a nemzeti médiát. A közmédumok pedig kizárólag ellenőrzött kormánypropagandát sugároznak, köszönhetően a szintén a junta irányítása alá vont központosítot nemzeti média hatóságnak.

Igaz, eközben a banán szépen terem. Sőt az üzletembereket (ha csak nem valami különösen elvetemült katonai diktátor kerül hatalomra) nem fenyegetik meg államosítással, a banánligetek elkobzásával, törvénnyel alig leplezett leszámolással, elszámoltatással, bosszúállással. Hanem hagyják hogy leszüreteljék a banánt, s azt exportálják (nagy haszonra szert téve, miután kifizették a banánköztársasági adót) olyan országokba, amelyek tudottan nem banánköztársaságok.

Azok a magyarok, akiknek ilyentájt a tőlünk délre fekvő tengerparton való nyaralás okán nem tűnt fel még az utóbbi napokban a honi banánfák teljes hiánya, tegnap óta a kormányfő magyarhangjának (dr. Havasi Bertalan) a Lehet Más a Politkához címzett leveléből egészen biztosan tudhatják, hogy Magyarország nem banánköztársaság, itt aztán banán (pardon babér) nem terem a fű alatt (sem). Az pedig különösen kimagasló állomás a néppel való konzultációk sorában, hogy mindezt a nemzet első számú vezetője, a viktokrácia szülőatyja, a rugólábú (új helyesírással: rúgólábú) kormányfő nevében hozza Havasi helyettes államtitkár úr a nép tudomására.

Na és akkor most eljutottunk az Alfától az Ómegáig. A banánköztársaságtól Sukoróig. Merthát az LMP arról a bizonyos januári Orbán Viktor és Ronald S. Lauder közötti találkozón elhangzottakról próbált tudakozódni, aminek tényét, megtörténtét a Népszava hét eleji cikke nyomán a Fidesz először cáfolta, majd bagatelizálva beismerte.

Idézzük fel kicsit ezt a hideg január korszakot. Ez még banánköztársaságos idő volt. Amikor a kormányfőt Bajnai Gordonnak és nem Orbán Viktornak hítták. Ezidőtájt, egészen pontosan január 9-én járt le az a határidő, ameddig az államnak a sukorói beruházásról alá kellet írnia a koncessziós szerződést. Ekkor a Fidesz már hónapok óta folytatta az ellenkampányt, a beruházáshoz szükséges telekcserével kapcsolatos döntéseket kifogásolva. Ez az az időszak, amikor felmerült, hogy az ellenkampány miatt a beruházást átviszik Székesfehérvárra. De a dolog gyorsan "elült", mert a helyi tótumfaktumok azt mondták: nem kő nekünk kaszinó. (S így végül Lauderék hoppon maradtak.)

A királyok városában a polgármestert akkortájt Warvasovszky Tihamérnak hívták. Tihamér egyike volt a szocialista országgyűlési frakció "renitenseinek". Azóta már nem renitens és nem polgármester. Orbán Viktor megválasztatta őt az Állami Számvevőszék alelnökének 12 évre. No de mindenek semmi köze nincs Orbán és Lauder találkozójához - csak olyan kortörténeti adalék a gyorsan fakuló emlékek színmélységének fokozására.

Ami meg a sukorói King’s City-beruházásban érdekelt Ronald S. Lauderrel ezidőtájt megejtett orbán viktori elbeszélgetést illeti, arra mérget mernék venni, hogy sem Orbán, sem Lauder soha nem avatja be a népet abba, hogy mi is történt valójában.

Kár is ezért az LMP-nek meg az MSZP-nek hepciáskodnia.

A megtépázott erkölcsű nemzet számára jobb is, ha ami ma titok, titok is marad. Mert meglehet, a nemzet újabb arculcsapásával érne fel, ha kiderülne, mi hangzot el.

Titok marad, mert mindkét fél úgy jár jobban, ha hallgat. Lauder üzletelni akart, s akar most is. Neki mindegy kivel, amíg a buli profitábilis. (Mint fentebb vázoltam, rendes banánköztársaságban ez a bevett szokás...) Gyanítom, a találkozót is azért kezdeményezte, hogy kiderüljön, mit kellene ahhoz tennie, hogy Orbán pártja leszálljon róla. Laudert hallgatásra inti, hogy egyelőre csak tanúként, de az ügyészség már őt is "beidézte" a beruházás kapcsán. S bár Magyarország egy ideje már nem banánköztársaság, azért tanúból még lehet valaki vádlott.

Az azért pikáns fordulat lenne, hogy ha a Sukorói-telekcsere-ügylet eljutna a vádemelésig, s a bírósági szakaszban egy eskü alatti tanúvallomásból derülne ki, hogy miről szólt az Orbán-Lauder találkozó.

Orbán is hallgatni fog. Ami megtörténhetett a Bajnai vezette banánköztársaság idején, hogy a kormányra készülő ellenzéki párt vezetője megleckéztette, sőt meg merném engedni magamnak azt a véleményt, hogy meg is fenyegette a beruházást tervező üzletembert, amiért az nem volt tekintetel a honi politikai realitásokra, s nem kért előzetesen támogatást (engedélyt) az ellenzéki vezérerőtől a beruházáshoz, az nem történhet meg az Orbán Viktor vezette szép, új banánköztársaságtalanított világban. Akkor sem, ha a két személy egy és ugyanaz.

Mert amióta Magyarország nem banánköztársaság, azóta az üzletembereknek nem kell sub rosa alkudozniuk egyetlen politikai vezetővel sem arról, hogy mibe fáj nekik, hogy hagyják őket szabadon üzletelni.

Ehelyett az üzletemberek szabadon üzletelhetnek a magyar törvények betartása mellett.

A magyar közmédia szabad, nem áll kormányzati ellenőrzés alatt.

A köztársasági elnök nem zarándokol el a kormányülésre, hogy kézcsókal köszöntse a keresztapát.

A törvényhozás nem hoz az egész nemzetre kiható törvényeket 24 órával a javaslat benyújtását követően, megfontolás nélkül.

Magyarország tényleg nem banánköztársaság.

(Ha mindeközben valaki úgy érezné, savanyú a szőlő, dúdolgassa magában a slágert: "citromiízű banán, nincs a banán fán".)

Nép a levesbe!

A nép bonyolult kérdésekben nem tud dönteni - mondja Schöpflin György, Orbán Viktor alkotmányozó testületének a tagja, a Fidesz EP-képviselője. A történész-politológus professzor a Magyar Hírlapnak adott interjújában, amit a  Népszabadság összeállítása is idéz, megkérdőjelezte magát a népszavazás intézményét is. S mert megkérdőjelezi, úgy tartja hát helyesnek, hogy az elitista-keresztény-konzervatív-neohorthysta tábor által most saját szája ízének megfelelően gründolt alkotmányt nem is kell népszavazásra bocsátani.

Így gondolja ezt a testület másik tagja, a kommunistából konzervatívvá avanzsált Pozsgay Imre is. Sőt maga a tandíjas, vizitdíjas népszavazással Gyurcsány Ferenc kormányfőt 2008-ban gúzsba kötő Orbán is.

A Viktokrácia szentül tisztelt vezénylő tábornoka érdekeinek megfelelően egy pillanat alatt feledkezett el arról, hogy őt éppen egy népszavazási győzelem puskapora repítette egyenesen a kormányfői székig. S a választási kampányban is mindvégig azt harsogta, a NÉPET (vájtfülűkenek: a ZEMBEREKET) nem csak négyévente, a szavazófülkékben kell megkérdezni a közös ügyeinkről.

A NÉP most mehet a levesbe!

Orbán, ha épp nem Széchenyiként próbálna reinkarnálódni, akár az Árvízi Hajós címét is felvehetné. Olyan jól lavírozik az egyik hullámhegyről a másikra. A minap az ATV-nek adott interjújában már néhány hónappal korábbi nyilatkozatát meghazudtolva, mélyen a nép szemébe nézve, mint akit erős belső hit vezet, hosszan taglalta, hogy a népszavazás kivételes eszköz, s a törvényeket, köztük az Alkotmányt is, a parlamentnek, s nem a népnek, kell elfogadnia.

Újra a Szent Korona Tana
uralkodjon felettünk?

Ezzel Orbán megkezdte a rugalmas elszakadást a közvetlen népképviseleti eszközökkel operáló népvezéri lététől. A népet valójában lebecsülő, lenéző elitista, keresztény-konzervatív, neohorthysta stílusú országlásra rendezkedik be. Ebben a kormányzási modellben a népet, ha rossz fát tesz a tűzre, a kormányfő, mindenki atyja, a nagy tanító, megfeddi. Ha pedig a nép engedelmesen, birkaként követi a kijelölt utat, akkor megsimogatja és cukorkával jutalmazza. S már-már szinte nyíltan vállalja, beleszólási joga közös életünkbe a NÉP helyett csak azoknak legyen, akiket a (történelmi) születésük, vagyonuk esetleg valamely elithez való tartozásuk erre predesztinál.

Ahhoz azonban, hogy Orbán az általa vágyott berendezkedést át tudja vinni a magyar közjog fékekkel és ellensúlyokkal kordában tartott világán, egy olyan alkotmányt kell elfogadtatnia a parlamenttel - ahol ehhez megvan a kétharmados többsége - amit egy népszavazáson soha nem tudna elfogadtatni.

Mert bár Orbánnak a parlamentben kétharmados többsége van, ez csak a győztes felé torzító választási rendszernek köszönhető, hiszen a legutóbbi voksoláson a leadott szavazatok alig több, mint a felét szerezte meg. S bár most impozáns a támogatottsága a NÉP körében, a nép nem hülye.

Aki szerint a nép bonyolult
kérdésekben nem tud dönteni

Ha megkérdeznék a népet, vajon akarja-e, hogy Horthy és a Szent Korona Tan népe legyünk-e újra, a nép még azt mondaná, hogy nem. Vagy ha kérdenék tőlünk, hogy az alaptörvény megnyirbálja-e eddig kivívott szabadságjogainkat, előfordulhat, hogy a válasz nemleges lesz. S meglehet, egy népszavazáson kiderülne, az országban kisebbségben vannak azok, akik úgy vélik, hogy az Istenben való hit nem magánügy, hanem ki kell nyilatkoztatni az Alkotmányban, még akkor is, ha ezzel kizárjuk a nemzet testéből a nem hívők sokmilliós táborát. S kiderülhet, hogy a NÉP úgy gondolja, maradjon a polgár és állam egyenlő fél továbbra is. Ellentétben az orbáni felfogással, amiben a polgár az állam polgára, alattvalója. Ezért aztán a népet nem szabad megkérdezni!

Bár Schöpflin György azt mondja, „az a fogalom, hogy az egységes nép képes döntéseket hozni, nem létezik", a nép igenis képes eldönteni, mi a jó neki. Talán a nép néha rövidlátó, néha nincs elegendő információja arról, amiről döntenie kell. De erre nem az a válasz, hogy akkor vegyük el a néptől a lehetőséget. Éppen ellenkezőleg, adjunk neki esélyt a véleményformálásra.

A nép bonyolult kérdésekről is tud dönteni, csak ehhez ki kell vívni a figyelmét. Érvekkel, tényekkel, párbeszéddel. De ha Orbánnak érvelnie kellene saját államfelfogása mellett, gyorsan kiderülne, a király meztelen, ami itt épül az nem a XXI. századi szabad és modern Magyarország, hanem egy az 1920-as évek gumibotos-virilista fél-diktatúrájára hajazó hagymázos (vagy nagyon is logikus) elnöki diktatúra, amiben a népszavazás és a parlamenti demokrácia, a törvényhozás puszta kellék, díszlet. (Utóbbi már most is az!)

Ezért van most a nép leértékelve!

Ezért van szükség arra, hogy a talpas seregek a Nagy Vezetőt kövessék hitből, nem észből.

S ezért nincs szükség a népszavazásra.

A nép megtette dolgát, a nép mehet a levesbe!

Jómagam nem vagyok a népszavazás híve. Hitből - s nem politikai érdekből - vallom, hogy a képviseleti demokráciában a törvényeknek a parlamentben kell megszületniük. Ritkán, kivételesen szabad más képviseleti eszközhöz nyúlnunk. Nem háromszáz forintok miatt. Azért semmiképp. Nem is azért, hogy lehessen 40 év után nyugdíjba menni.

Az Alkotmányért.

Azért igen.

Mert az Alkotmány az állam és a NÉP szerződése. Közös életünk kerete, alapja. Ha úgy tetszik, Magyarország tízparancsolata és hiszekegye. Szerződés, amelyben a nép lemond jogainak egy részéről, s azt az államra ruházza, mert az hatékonyabban tudja ellátni e jogok érvényesülését. Szerződés, amelyben a nép garanciákat köt ki arra nézve, hogy azok, akikre a hatalmat ruházza, nem élhetnek azzal vissza.

Szerződés, amit azoknak kell megerősíteniük, akik a következményeit viselik majd.

Ezért nem szabad hagynunk, hogy új Alkotmány megszülessen a nép megerősítése nélkül.

P. s.: "Habár fölül a gálya,

s alul a víznek árja,

azért a víz az úr."