Angyalföld-kapitány esete a hazaárulással

Ostromlott Parlament 2006

Nem éltem át még olyan félelmet, mint amikor 2006 őszén újságíróként a Parlament épületébe kellett mennem tudósítani. A Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde kapcsán felbőszült tömeg ostrom gyűrűbe fogta az épületet. Az igaz magyarok órákon át üvöltve, vérben forgó szemekkel hazaárulózott. Este néhány szocialista honatya kíséretében hagytam el az épületet. Az őrség egyik kaputól a másikig küldözgetett, mert sehol sem tudták biztosítani, hogy bántalmazás nélkül távozzak. Pedig én se kormányfő, se (szocialista) képviselő, se hazug nem voltam. Hazaáruló meg végképp nem. Mire megérkezett az erősítés, és a gyülevész hadat a rendőrök hátrább szorították, a tömeg is felszerelkezett. Repült a teli kólásüveg, a jól marokra fogható alma, s aki dobótávolságon belül volt, az nem úszta meg. Napokig rémálmaim voltak. A rémálmok ezt követően újra és újra megismétlődtek, valahányszor a miniszterelnök egy állami ünnepen vett részt, vagy vidékre ment - s én tudósító lévén követtem. Mindig, mindenhol volt a tömegben néhány bőszmagyar, aki Kövér László, Orbán Viktor és mások minősítő szavai nyomán magukat felkentnek érezték arra, hogy lábukat a miniszterelnökbe és a demokratikus intézményrendszerbe töröljék.

Gázvezeték-pálfordulás: már Orbán
sem elelnzi a Déli Áralmlatot ?

Ez a gyomorszorító érzés ma egy percre visszatért, amikor a hírekben azt hallottam, hogy az "MSZP-szerint" Orbán Viktor hazaáruló, mert lám-lám, amikor Gyurcsány Ferenc támogatta az oroszokkal közös gázvezeték megépítését, akkor ő ellenezte, most meg felülvizsgálva korábbi nézeteit, esetleg mégis támogatja.

Számomra a baloldal egyik mértékadó ismérve (eddig) az volt, hogy sosem gondolkodott olyan kirekesztő kategóriákban, mint a Fidesz és elvbarátai (KDNP). Bár a szociáldemokraták is bíráltak, erőteljes és kemény szavakkal, a politikai paletta másik térfelének szereplőit mindig akként kezelték, amik voltak, azaz politikai ellenfeleknek és nem megsemmisítendő ellenségként.

Angyalföld-kapitány

Nem tisztem, sőt nem is kedvem szerint való védeni az Orbán-kormányt, Orbán Viktort különösen nem. De nem gondolom róla, hogy hazaáruló lenne. Mint ahogy sosem gondoltam ezt Gyurcsány Ferencről sem. És azt sem gondolom, hogy Szanyi Tibor kampányfőnök úrnak joga lenne az ország miniszterelnökét lehazaárulózni. Azt pedig különösen nem gondolom, hogy mindezt a Magyar Szocialista Párt nevében is megteheti. (Ha már annyira vágyik rá, tegye saját nevében a párt logójának használata nélkül!) Elgondolkodtató, hogy mi indította Szanyi Tibort ilyen végletes minősítésre. Két lehetséges magyarázátot találtam. Az első - s szeretném azt hinni, hogy ez az igazi ok - hogy Szanyi Tibort elragadta a forradalmi kampányhevület, a "merjünk még nagyobbat mondani"-láz, s rossz szokásához híven ezúttal is túlzásokba esett. Nem mérte fel, hogy most nem angyalföldi harci csapatai előtt beszél, nem az orbánt az ördöggel azonosító kemény-balmaggal, hanem az ország nyilvánosságával. Nem mérte fel, hogy ezzel kárt okoz saját pártjának, elidegenítve az MSZP-től a higgadt, mérsékelt politikában hívő embereket, akik most legyintenek rá: "már ezek is hazárulóznak". A másik lehetséges magyarázat, hogy Szanyi Tibor képviselő úr komolyan gondolta, hitte és vallotta, amit lejegyzett. Vagyis azt, hogy mindazzal, amit Orbán Viktor tett, megvalósította a Btk. 144. §-ban megfogalmazott hazaárulást, azaz abból a célból, hogy a Magyar Köztársaság függetlenségét, területi épségét vagy alkotmányos rendjét sértse, külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vett fel vagy tart fenn. Persze ezen a ponton Szanyi Tibor okfejtése megbicsaklik, s nem is kicsit. Mert vajon hogyan kollaborálhat Orbán Viktor külföldi hatalommal, ha egyszer épp azt hányja Angyalföld-kapitány a szemére, hogy éppenséggel ellenezte az oroszokkal való tárgyalást. Hacsak az MSZP fenegyereke - utoljára Csintalan Sándor volt ebben a pozícióban, amikor még nem a Hír TV-ben osztotta a (jobboldali) igét, hanem a Köztársaság téren bukfencezett afeletti örömében, hogy az MSZP megnyerte a választásokat - nem a Moszkva-Tel Aviv - New York tengely titkos-láthatatlan hatalmi csoportosulásával való kollaborációra gondolt, amit a szélsőjobbos népvezérek egy időben oly lelkes-visszatérően emlegettek, s ami oly jól rímelt a bankárkormány szitokszavára.

Azért a végére, mielőtt balos barátaim, köztük a Kapitány megköveznek, még lejegyzem, hogy egyébként mindazzal, amit Szanyi Tibor közleményében az emberek becsapásáról, az orbáni hazugságokról, félrevezetésről, megtévesztésről leírt, egyetértek - azon egy szó kivételével.

Záró megjegyzés: a politkatörténet feljegyzései szerint a hazáruló minősítés gyakran azoknak jutott ki ebben az országban, akik egy rezsim számára másként gondolkodásuk miatt kényelmetlenné, s ezért eltiprandóvá váltak, vagy éppen alkalmasak voltak arra, hogy a valamiért haragvó nemzet dühét rájuk irányítva eltereljék a figyelmet a valódi bajainkról

Nagy Imre főtárgyalása

Amikor a hazáruló szót hallom, elsőként a mártír miniszterelnökre, Nagy Imrére gondolok. Arra, ahogy szilárdan, és igaza tudatában állt bírái előtt, akik hazárulónak nevezték és kimondták rá a halálos ítéletet. S arra, hogy éppen azok árulták el a hazájukat, akik az ítélet meghozatalában részt vettek. E minősítés kijutott más történelmi nagyjainknak is, a vörös grófnak, Károlyi Mihálynak, s az 1848-49-es szabadságharc után sokan Görgey Artúrra is rásütötték a bélyeget.

Hacsak nem akarjuk, hogy a történelemkönyvekbe a XXI. század első évtizedének utolsó harmadáról csak annyit jegyezzenek fel, hogy ez volt az intézményes nemzeti hazárulózás kora, ideje lenne ezt a minősítést azok számára fenntartani, akik idegen hatalmakkal működnek együtt annak érdekében, hogy a köztársaság törvényes, demokratikus rendjét megdöntsék.

Erre kérem tisztelettel Szanyi-kapitányt is.

(Aki pedig a teljes Szanyi-dokumentumra kíváncsi, letöltheti innen (első rész) és (második rész).)