Így gondolja ezt a testület másik tagja, a kommunistából konzervatívvá avanzsált Pozsgay Imre is. Sőt maga a tandíjas, vizitdíjas népszavazással Gyurcsány Ferenc kormányfőt 2008-ban gúzsba kötő Orbán is.
A Viktokrácia szentül tisztelt vezénylő tábornoka érdekeinek megfelelően egy pillanat alatt feledkezett el arról, hogy őt éppen egy népszavazási győzelem puskapora repítette egyenesen a kormányfői székig. S a választási kampányban is mindvégig azt harsogta, a NÉPET (vájtfülűkenek: a ZEMBEREKET) nem csak négyévente, a szavazófülkékben kell megkérdezni a közös ügyeinkről.
A NÉP most mehet a levesbe!
Orbán, ha épp nem Széchenyiként próbálna reinkarnálódni, akár az Árvízi Hajós címét is felvehetné. Olyan jól lavírozik az egyik hullámhegyről a másikra. A minap az ATV-nek adott interjújában már néhány hónappal korábbi nyilatkozatát meghazudtolva, mélyen a nép szemébe nézve, mint akit erős belső hit vezet, hosszan taglalta, hogy a népszavazás kivételes eszköz, s a törvényeket, köztük az Alkotmányt is, a parlamentnek, s nem a népnek, kell elfogadnia.
![]() |
| Újra a Szent Korona Tana uralkodjon felettünk? |
Ahhoz azonban, hogy Orbán az általa vágyott berendezkedést át tudja vinni a magyar közjog fékekkel és ellensúlyokkal kordában tartott világán, egy olyan alkotmányt kell elfogadtatnia a parlamenttel - ahol ehhez megvan a kétharmados többsége - amit egy népszavazáson soha nem tudna elfogadtatni.
Mert bár Orbánnak a parlamentben kétharmados többsége van, ez csak a győztes felé torzító választási rendszernek köszönhető, hiszen a legutóbbi voksoláson a leadott szavazatok alig több, mint a felét szerezte meg. S bár most impozáns a támogatottsága a NÉP körében, a nép nem hülye.
![]() |
| Aki szerint a nép bonyolult kérdésekben nem tud dönteni |
Bár Schöpflin György azt mondja, „az a fogalom, hogy az egységes nép képes döntéseket hozni, nem létezik", a nép igenis képes eldönteni, mi a jó neki. Talán a nép néha rövidlátó, néha nincs elegendő információja arról, amiről döntenie kell. De erre nem az a válasz, hogy akkor vegyük el a néptől a lehetőséget. Éppen ellenkezőleg, adjunk neki esélyt a véleményformálásra.
A nép bonyolult kérdésekről is tud dönteni, csak ehhez ki kell vívni a figyelmét. Érvekkel, tényekkel, párbeszéddel. De ha Orbánnak érvelnie kellene saját államfelfogása mellett, gyorsan kiderülne, a király meztelen, ami itt épül az nem a XXI. századi szabad és modern Magyarország, hanem egy az 1920-as évek gumibotos-virilista fél-diktatúrájára hajazó hagymázos (vagy nagyon is logikus) elnöki diktatúra, amiben a népszavazás és a parlamenti demokrácia, a törvényhozás puszta kellék, díszlet. (Utóbbi már most is az!)
Ezért van most a nép leértékelve!
Ezért van szükség arra, hogy a talpas seregek a Nagy Vezetőt kövessék hitből, nem észből.
S ezért nincs szükség a népszavazásra.
A nép megtette dolgát, a nép mehet a levesbe!
Jómagam nem vagyok a népszavazás híve. Hitből - s nem politikai érdekből - vallom, hogy a képviseleti demokráciában a törvényeknek a parlamentben kell megszületniük. Ritkán, kivételesen szabad más képviseleti eszközhöz nyúlnunk. Nem háromszáz forintok miatt. Azért semmiképp. Nem is azért, hogy lehessen 40 év után nyugdíjba menni.
Az Alkotmányért.
Azért igen.
Mert az Alkotmány az állam és a NÉP szerződése. Közös életünk kerete, alapja. Ha úgy tetszik, Magyarország tízparancsolata és hiszekegye. Szerződés, amelyben a nép lemond jogainak egy részéről, s azt az államra ruházza, mert az hatékonyabban tudja ellátni e jogok érvényesülését. Szerződés, amelyben a nép garanciákat köt ki arra nézve, hogy azok, akikre a hatalmat ruházza, nem élhetnek azzal vissza.
Szerződés, amit azoknak kell megerősíteniük, akik a következményeit viselik majd.
Ezért nem szabad hagynunk, hogy új Alkotmány megszülessen a nép megerősítése nélkül.
P. s.: "Habár fölül a gálya,
s alul a víznek árja,
azért a víz az úr."


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése