2010. október 22., péntek

A nap, amikor Orbán Viktornak saját fegyvere visszalő, avagy a nagy nyugdíjjárulék-csata

Néhány napja, a főiskolán ahol sokadik diplomámat megszerzendő, közgazdaságot tanulok, több hallgatótársam is azzal jött oda hozzám, "Te Rita, akkor most hogy is van ez a nyugdíj dolog? Elveszi a kormány, amit befizetek? Akkor miből lesz nekem nyugdíjam? S minek fizessem? Nem lehet ez ellen valamit tenni?" 
Erős, forradalmi hevület volt. Olyan  kormányellenes, felháborodós, odamondogatós hangulat. Nem is éreztem a környezetemben hasonlót, már vagy öt esztendeje. Mondtam is rögtön a felhorgadóknak, hogy nem eszik olyan forrón a nyugdíjpénztári részvénypaketteket, s hogy lesz itt minden, Tesco gazdaságos akciózás, ami szem-szájnak ingere. Beadvány az Alkotmánybíróságnak (jó sokáig tart, tán egy-két év mire döntenek róla), aláírás gyűjtés népszavazásért, hisz ha 300 forintos vizitdíj miatt a nép 3/4-ede a lábával szavazott, akkor miért ne tenné ugyanezt, most, amikor van, akitől fél, mástól egy, tőlem momentán (már idősebb lévén) épp két és fél milliót akarnak úri kedvük szerint elbugázni. Sőt még az is lehet, hogy a népeket az utcára is kiviszik, no nem egy molotovkoktélos, székházfoglalós randalírozásra, hanem egy csendes-vonulós, méltóságteli tiltakozásra, fáklyákkal, gyertyával és hevítő szónoklatokkal.
No, csak kettőt kellett aludnunk, és az MSZP elnöke, Mesterházy Attila be is jelentette: NÉPSZAVAZÁST!
Vagyis Eldöntetett. A nagy nyugdíjcsata megkezdődik. A szocialisták "bevállalták". Úgy kellett nekik ez az orbáni baklövés, mint a hazánk zsírján hízó nemzetközi nagytőkének a bizonytalan helyzet miatt eszközeiket gyorsan dobra verő nyugdíjpénztárak kiváltotta mai tőzsdei árzuhanás. Bár e mondat kissé pikírtre sikerült, azért nyomban közzéteszem: azt gondolom, a szocialisták jól döntöttek, csak szokásukhoz híven kicsit bátortalanul. 
Én magam először a tüntetős verziót nyomattam volna, majd arra "ráépülve" az AB-hoz benyújtott beadványossal egyidejűleg a népszavazóst. A tüntetős ugyanis látványosabb és promt, ami egy 14 havi projekt esetén nem utolsó szempont. Tüntetésre alkalmas lenne mondjuk a 14 havi pénzünket elvevő, aztán azt soha vissza nem adó törvény elfogadása napja. E napon a parlament köré békés fáklyás népeket  gyűjteni a nemzeti együttműködés szellemében elég látványos lenne. Főhetne is Orbán feje, miként kommunikálja, hogy az ellenzék meg a szakszervezetek félrevezetik az embereket, mert nincs abban semmi rossz, ha elvesszük a szegényebb magyaroktól a húsz év alatt összegyűjtött pénzecskéjüket, s átcsoportosítjuk a kőgazdagok adócsökkentésére. 
Ha az MSZP ezt az utat választotta volna egyből meglátszott volna - a média-politológusok serege örömmel és kórusban szavalta volna - az első hajszálvékony szürkés repedések a nagy orbáni együttműködés Tadzs Mahalján.
No de inkább a nyögősebb útra léptek. Az általuk feltet három kérdésből látszik, próbálták kihúzni a széket a kormánytöbbségű OVB hátsója alól, s úgy forgatták a kérdéseket, hogy ne mondhassa a testület az összesre, "költségvetési és/vagy tilalmazott tárgyba ütközik", s ezért nem lehet róla népszavazás.
Főhet a fejük!
Persze azt is napolom, hogy ettől még az OVB-be benyomatott papagájkommandó azért "tilalmasnak" találja majd. Kicsit elhuzakodnak rajta, a kérdések elmennek majd egészen az AB-ig, ott aztán Nem vagyok Alkotmányjogász, De Hóditani Akarok Ejtőernyős Stumpf István majd próbálkozik. A talárosok a 300 forintos népszavazás engedélyezése után nehezen mondhatnak majd nemet, ha csak nem akarják saját arcukat is elveszteni a népek szemében. Addigra persze eltelik fél (egy) év, a kormány már jól lenyúlta a pénzt, az emberek egy része mentve a menthetőt, átlépett az állami pénztárba (a bizonytalan összegű és kis állami nyugdíj még mindig jobb, mint a semilyen), de a végén majd győz az igazság. (Orbánt saját fegyverével revolverezik...)
Orbánék majd mindent visszacsinálhatnak a népakaratnak megfelelően kb. 2013-2014-ben. Vagy nem. Mert majd úgy forgatják az egészet, ahogy nekik tetszik. Például bebizonyítják, hogy a nép által a népszavazási kérdésre mondott igen, az valójában nem.
De addigra mindegy is...
Ez itt egy nagyon pesszimista, ám a magyar közállapotokkal összhangban lévő forgatókönyv. Jobb szeretnék egy optimistább verziót. Például, hogy Orbán úr úrként "engedi" a népszavazást, a nép szavaz, Orbán úr meghátrál.
Álmodik a nyomor...mondják erre barátaim.
Azért egy bíztató jel van. Az esztergomi csatában tegnap a civil törpe minoritásnyi egerek jól kifütyülték a fideszes én fújom a passzátszelet elefántot. Szóval van még itt népi kurázsi, nem halt ki a 300 forintokkal, s amíg van, addig van remény is.
Na viszlát. Megyek, megkérdezem Mesterházyt, hol lehet a népszavazási kezdeményezést aláírni.

2 megjegyzés:

  1. "Orbánék majd mindent visszacsinálhatnak a népakaratnak megfelelően..."
    Nem, nem szeretném. Bár Orbán talán sosem vallotta be, hogy hazudik, de nehéz rajtakapni igazmondáson. Lásd, a kettős állampolgárság ügyében. Olyan ő mint a kismalac és a farkas. Csak ezt a lábamat... csak azt a lábamat... "Nem, nem kapnak szavazatoi jogot", de a törvényt megszavazták és mostmár szavazati jog is lesz, mert a Fideszt csak ők tarthatják majd kormányon. Igen sértő volt, amikor úton-útfélen hangoztatták, hogy történelmi adósságunk a határon túli magyarokkal szemben, hogy megkapják az állampolgárságot.
    Amikor kint jobban megy nekik, sosem akartak nagyon magyarkodni. Kikérem magamnak, nekem semmiféle adósságom nincs. Ezt legfeljebb OV vállalta be nekem. Tulajdonképpen, ha jár állampolgárság, jár jelölt állítási lehetőség. Jár az egészséghez, oktatáshoz, művelődéshez, stb. való jog. Követelem, hogy adják meg nekik.
    Állíthassanak jelöltet, mégpedig az ENSZ határozatait tökéletesen betartva (azt ugye lehet, mert azt nem az MSzP hozta)

    Kedves Rita!
    Elszörnyedve látom, hogy azt várod, hogy Orbán úrként viselkedjen.

    Na ja.

    Akkor újból kellene születnie. Szerintem ezt azért ne vállaljuk be. Egy fiatalabb kivitelnek hosszabb a kifutása.

    Számomra egy a lényeg: a becsületes Fidesz hiába kéredzkedik, egyik lábát sem lehet beengedni, mert a vége az, ami a mesének is lett volna... Túl éhes, túl mohó, túl gonosz az a farkas.

    VálaszTörlés
  2. http://zajlada.blogspot.com/2010/10/gyoztesnek-nem-igaza-hanem-dolga-van.html

    "Nézzék meg a mai magyar politikát! A mai magyar politika semmi másból nem áll, mint a hatalommal való visszaélésből. Mert a győztesek, akik megnyerték a választást, úgy gondolják, hogy a győztesnek mindig igaza van. Minden törvényt vitathat, minden törvény fölé helyezheti magát. A gazdaságban is ez történt az előbb idézett példában. Ha profitot termelsz, ha sikeres a gazdasági tranzakciód, vagyis győztes vagy, akkor neked mindenben igazad van. Mindegy, hogy milyen úton jutottál el a sikerhez."

    OV beszéde a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége 20. születésnapján, Esztergomban.

    VálaszTörlés