Polgári engedetlenségi mozgalmat indítok.
![]() |
| Vissza az 50-es évekbe? |
Szeretnék magán-nyugdíjpénztári tag maradni, de nem szeretnék mínusz tíz fokban órákat sorban állni. Ezért arra kérek mindenkit, aki hasonló gonddal küzd, hogy írjon kör e-mail-t valamennyi fontos kormánytisztviselőnek, elsőként Orbán Viktor miniszterelnöknek és Navracsics Tibor igazságügyért felelős miniszternek, valamint az összes kezük alatt dolgozó kancelláriai államtitkárnak, fő és alosztályvezetőnek, amiben arról érdeklődik, hogy nincs-e humánusabb megoldás? Az akcióhoz csatlakozók segítésére összegyűjtöttem és csatolom a legfontosabb nyilvános kormányzati e-mail címeket is!
![]() |
| Sorban állás - köszönjük neked, Viktor! |
Ahogy tudja, a kormány úgy nehezíti meg azok életét, akik a fenyegetés, presszió és csúsztatások dacára úgy dönt, hogy 2011. január 31-ig nyilatkozik arról, nem lép át az állami rendszerbe a magánynyugdíj-pénztáriból. Három millió ember alig 30 munkanapot kap arra, hogy 30 társadalombiztosítási igazgatóságon személyesen megjelenjen, és ott igazolja, hogy azonos saját magával.
Kis matematika, ha egy ember "igazolása" öt percig tart akkor 3 millió ügyfélé 15 millió percig, vagyis 250 000 óráig, 31 250 (nyolcórás) munkanapig. A másik oldalról számolva, ha 3 millió ember átlépését a rendelkezésre álló határidőn belül el akarják intézni a 30 munkanap (hat hét) alatt, akkor ehhez 1041 társadalombiztosításban jártas köztisztviselőt kell csatasorba állítani. Akik egy hónapon át szünet nélkül ezzel foglalkoznia. A fizetésük és annak járuléka 250 millió forintba kerül majd az adófizetőknek.
Mindezt azért, mert a kormány a parlamenttel elfogadtatott törvényben előírta (53.§), hogy csak személyesen lehet nyilatkozni a magán-nyugdíjpénztárban maradásról.
Annak kiszámítására ehelyütt nem vállalkoznék, hogy a magyar gazdaság (és a GDP) mekkora veszteséget kénytelen elkönyvelni, mert az emberek a sorban álláshoz szabadságot vesznek ki. Nyilvánvaló ugyanis hogy nem egy rosszul kivitelezett közigazgatási akcióról, hanem egy ravasz pressziógyakorlásról van szó.
A kormány épít az állampolgárok lustaságára, arra, hogy nem szeretnek mínusz tíz fokban két-három órát vagy többet sorban állni. Sőt úgy általában nyilatkozni sem szeretnek. Ezért aztán sokan lesznek, akik meg sem mozdulnak.
Persze ha a kormány komolyan gondolná, hogy ő az emberek kormánya, választhatott volna polgárbarátabb eszközt is. Az emberek egy jelentős része rendelkezik ügyfélkapus regisztrációval. Ez tipikusan olyan ügy, amiről elektronikusan is lehetne nyilatkozni.
Csak halkan érdeklődnék, hogy vajon a büntetőjogi felelősséget megalapozó adóbevallást miért lehet elektronikusan benyújtani, s ezt az egyszerű ügyet - "Jó napot, maradnék a magánpénztárban, viszont látásra" - miért nem lehet elektronikusan intézni. Vagy miért nem teszik lehetővé, hogy egy-egy családból egy ember vigye be mindenki nyilatkozatát, esetleg jogi képviselő (ügyvéd) gyűjtsön össze néhány százat egy csomagban (vagy néhány ezret, tízezret...).
![]() |
| A közigazgatásért felelős Navracsics miért hagyja ezt? |
Persze nagyon is értem....De had legyek kicsit naív. És persze had éljek a XXI. század nyújtotta technikai lehetőségekkel és a Közigazgatási Eljárási törvényben foglalt ügyféli jogaimmal.
Ezen ügyféli jogokra alapozva kérek tájékoztatást valamennyi magyar közigazgatási szervtől, s azt javaslom hogy minden állampolgár, aki az átlépés gondolatával kacérkodik, írjon levelet az összes kormányszerv összes - nyilvános - e-mail címére. Ebben érdeklődjön arról, hogy:
- A nyugdíjpénztári átlépésről szóló törvény alapján valóban köteles-e megjelenni mindenki személyesen a társadalombiztosítás kirendeltségén, ha nem szeretne átlépni az állami rendszerbe?
- Nincs-e mégis lehetőség arra, hogy "jogi képviselő útján" képviseltessék magukat az átlépni nem akarók?
- Mi az oka annak, hogy az uniós irányelvekkel ellentétesen ennél az ügytípusnál a közigazgatási szerv nem teszi lehetővé az elektronikus ügyintézést?
- Orbán Viktor kormánya tényleg úgy gondolja, hogy mínusz tíz fokban az állampolgároknak sorban kell állniuk az utcán, mert nincs elég, a nyilatkozattételre kijelölt szerv?
Indítsunk országos e-mail-küldő mozgalmat. S hogy megkönnyítsem, ide másolom a Kancellária (+igazságügyi közigazgatási szervek) összes vezetőjének publikus e-mail címét. Őket ugyanis törvény kötelezi arra, hogy az írásban benyújtott kérések, információkéréseket 30 napon belül megválaszolják. Igaz, nekik ehhez nem kell kimozdulniuk a jó meleg szobából.
De így legalább amíg mi állunk majd az utcán, ők sem maradnak munka nélkül...
És kérem, ki-ki vállalja be egy-egy szakminisztérium honlapját, ott keresse meg a közérdekű adatokat, azon belül a szervezet "vezetőinek" listáját. Onnan további "fontos hivatalnokok" nyilvános e-mail címét mentheti ki. Csatolja a már meglévő listához, és így egyre több állami hivatalnok szerez tudomást arról, hogy nem európai magatartás télvíz idején utcai sorban állásra kényszeríteni az embereket.
Tehát a tennivalók:
- Aki csatlakozik, másolja ki egy e-mail-be a négy kérdést.
- Másolja be a címzett sorba az alább következő e-mail címeket.
- Klikkeljen egyet a KÜLDÉS gombra!
- Várjon a válaszra....
A Kancellária vezetőinek e-mail címei:
orbanviktor@orbanviktor.hu; miniszter@kim.gov.hu; zoltan.balog@kim.gov.hu; zoltan.kovacs@kim.gov.hu; robert.repassy@kim.gov.hu; bence.retvari@kim.gov.hu;erika.szabo@kim.gov.hu ; laszlo.szaszfalvi@kim.gov.hu ; levente.andras.gal@kim.gov.hu ; eva.vajdovits.borokaine@kim.gov.hu ; erno.csonka@kim.gov.hu ; krisztina.farkas@kim.gov.hu ; krisztian.gava@kim.gov.hu ; orsolya.jeney@kim.gov.hu; ildiko.katai@kim.gov.hu ; balazs.kohut@kim.gov.hu ; csaba.latorcai@kim.gov.hu ; tamas.lanczi@kim.gov.hu ; borbala.papp-vary@kim.gov.hu ; zsuzsanna.repas@kim.gov.hu ; vilmos.tekler@kim.gov.hu ; rudolf.virag@kim.gov.hu ; ferenc.zombor@kim.gov.hu; Mark.Szabo@kim.gov.hu; Agnes.Meyer@kim.gov.hu; Reka.Bokor@kim.gov.hu; Zsuzsanna.Bardos.Fotine@meh.gov.hu; Adrienn.Orhidi@kim.gov.hu Marcell.Biro@kim.gov.hu; Csaba.Sandor@kim.gov.hu; Lajos.Gazsik@meh.gov.hu; Elekne.Vajda@kim.gov.hu; Mihaly.Zala@nbf.hu; Attila.Lajos@nbf.hu; rejtjel@nbf.hu; Edit.Hazai@nbf.hu; Erika.Stadler@nbf.hu; Szabolcs.Nemeth@kim.gov.hu; Edit.Palik@kim.gov.; Laszlo.palinkas@meh.gov.; Tibor.Becsey@meh.gov.; Gabriella.Komaromi@meh.gov.hu; Csaba.Sarosi@kim.gov.hu ; Gabor.Papp@kim.gov.hu ; Gyorgy.Borok@kim.gov.hu; Bakacs@kim.gov.hu; Ingrid.Condor@kim.gov.hu ; Aniko.Kubatov@kim.gov.hu; Agoston.Balazs.Nagy@kim.gov.hu; Andras.Laszlo.Kisfaludy@kim.gov.hu; Laszlone.Balla@meh.gov.hu; Attila.Takacs@meh.gov.hu; Agnes.Bezeczky@kim.gov.hu; Kinga.Kirsching@meh.gov.hu; Krisztina.Kurtan@meh.gov.hu; Gabriella.Szuts@meh.gov.hu; Agnes.Nemet@meh.gov.hu; Hajnalka.Suto.Bollane@meh.gov.hu; Marianna.Padanyi@kim.gov.hu; Belane.Kobolak@kim.gov.hu; Csaba.Kalmar@kim.gov.hu; Evelin.Horvath@kim.gov.hu; Jozsef.Gyori@kim.gov.hu; Agnes.Nagy.Hollone@kim.gov.hu; Kalman.Toth@kim.gov.hu; Agnes.Petrovics@meh.gov.hu; Viktoria.Mayer@kim.gov.hu; Miklos.Cseh@kim.gov.hu; Zsuzsanna.Hodos@kim.gov.hu; Erika.Bense.Lajosne@meh.gov.hu; Zoltan.Torok@meh.gov.hu; Zoltan.Hazafi@meh.gov.hu; 0576 Peter.David@meh.gov.hu; Zsanett.Szabo.Sipos@meh.gov.hu; Zoltan.Racz@kim.gov.hu; Csaba.Fazekas@kim.gov.hu; Zoltan.Rupp@kim.gov.hu; Imola.Gulacsy@kim.gov.hu; Judit.Szijgyarto@kim.gov.hu; Marta.Barath.Juhaszne@kim.gov.hu; Lipot.Holtzl@irm.gov.hu; Klara.Bokor@kim.gov.hu; Tunde.Forman@kim.gov.hu; Antal.Tamas.Toth@irm.gov.hu; Jeney.Petra@kim.gov.hu; Gabor.Somogyi@kim.gov.hu; Gyozo.Endre.Szabo@kim.gov.hu; Andras.Dardai@kim.gov.hu; Maria.Kurucz@kim.gov.hu; Tamas.Czombos@kim.gov.hu; Miklos.Feher@kim.gov.hu; Tamas.Peterfalvi@kim.gov.hu; Katalin.Szijjarto@kim.gov.hu; Peter.Munkacsi@kim.gov.hu; Zsofia.Czoma@kim.gov.hu; Orsolya.Bajzath@kim.gov.hu; Imre.Villanyi@kim.gov.hu; Katalin.Turcsan@kim.gov.hu; Rita.Sarkany@kim.gov.hu; Maria.Jaszai.Tothne@kim.gov.hu; Mariann.Holenyi@kim.gov.hu; Gabor.Czepek@kim.gov.hu; Edit.Juhasz@irm.gov.hu; Balazs.Palvolgyi@kim.gov.hu; Eszter.Poloskei.Tothne@kim.gov.hu; Gergely.Deli@kim.gov.hu; Erika.Planko@irm.gov.hu; Eva.Grof@irm.gov.hu; Laszlo.Ormai@kim.gov.hu; Peter.Laszlo.Salgo@kim.gov.hu; Lorant.Csink@kim.gov.hu; Krisztian.Szabo@kim.gov.hu; Akos.Simon@kim.gov.hu; Zsofia.Szombathelyi@kim.gov.hu; Ferenc.Kovacs@irm.gov.hu; Gabor.Galambos@irm.gov.hu; Tamas.Wetzel@kim.gov.hu; Gergely.Bodnar@kim.gov.hu; Gabriella.Hadaszi@irm.gov.hu; Andrea.Aranyi@irm.gov.hu; Judit.Zsuzsanna.Piros@irm.gov.hu; Akos.Kara@kim.gov.hu; Judit.Tisza-Papp@kim.gov.hu; Anett.Soki@kim.gov.hu; Gyorgyi.Ferdinandy@kim.gov.hu; Mihaly.Attila.Nagy@kim.gov.hu; Pal.Andras.Zubor@kim.gov.hu; Zsolt.Berta@kim.gov.hu; Tamas.Mucsi@kim.gov.hu; Marta.Belanyi@kim.gov.hu; Viktoria.Zold-Nagy@kim.gov.hu; Katalin.Fekete@kim.gov.hu; Krisztina.Davidovics@irm.gov.hu; Zsuzsanna.Szabo@irm.gov.hu; Gabor.Sonkoly@kim.gov.hu; Vera.Farkas@kim.gov.hu; Balazs.Czipa@kim.gov.hu; Peter.Mikecz@kim.gov.hu; Rita.Juhasz@kim.gov.hu; Frida.Szuromi@kim.gov.hu; Istvan.Hollik@kim.gov.hu; Adam.Dombrovszky@kim.gov.hu; Kata.Koro@kim.gov.hu; Agnes.Deutsch-Fur@kim.gov.hu; Dora.Selmeczi@kim.gov.hu; Katalin.Szekszardi@kim.gov.hu; Gergely.Boszormenyi@kim.gov.hu; Rita.Izsak@kim.gov.hu; Judit.Toth@kim.gov.hu; Kata.Andrasi@kim.gov.hu; Ferenc.Brada@kim.gov.hu; Tamas.Kopeczi.Bocz@kim.gov.hu; Attila.Mecseki@kim.gov.hu; Zsolt.Sagi@kim.gov.hu; Gabor.Sarkozi@nefmi.gov.hu; Gabriella.Varga@kim.gov.hu; Gabor.Galik@kim.gov.hu; Tibor.Fedor@kim.gov.hu; Laszlo.Hegyi@kim.gov.hu; Katalin.Gelencser@kim.gov.hu; Antal.Paulik@kim.gov.hu; Bertalan.Andras.Szekely@kim.gov.hu; Miklos.Budai@kim.gov.hu; Zsolt.Belanszky@kim.gov.hu; Zoltan.Terplan@kim.gov.hu; Balint.Szablics@kim.gov.hu; Istvan.Fekete@kim.gov.hu; Bercel.Nagy@kim.gov.hu; Katalin.Bilecz@kim.gov.hu; Dora.Herceg@kim.gov.hu; Lovas@kim.gov.hu; Nora.Eva.Fluck@kim.gov.hu; Judit.Szabo.Pirityine@kim.gov.hu; Eva.Molnar.Czimbalmosne@kim.gov.hu; Reka.Brendus@kim.gov.hu; Katalin.Ljubka@kim.gov.hu; Orsolya.Milovan@kim.gov.hu; Akos.Bence.Lukacs@kim.gov.hu;



Csak egyetlen dologban nem értek egyet: ez nem állampolgári engedetlenség, hanem maga a legtisztább nemzeti együttműködés. Hiszen egyik magyarnak kötelessége figyelmeztetni a másik magyart, ha az éppen a becsülete elvesztésére készül. Különösen, hogy az ilyen gazdátlan becsületek falkába verődve igencsak veszélyesek a környezetükre. Ki ne emlékezne arra, hogy a "puha" diktatúra sem volt más, mint rendszerbe szerveződött sok apró aljasság? Hogy is volt például Kádár alatt a sajtó szabadságával? Annyi lapot alapíthattál, amennyit akartál, csak utcára nem kerülhettek soha, mert nem jutott nekik papír... Most meg szobahőmérsékletű államszolga nem jut a magyarnak, ha maradni akar. Hiány van. Megint.
VálaszTörlés[Katona József]
Itt is elmondom, hátha egyszer választ kapok:
VálaszTörlésVan egy kétoldalú szerződésem, amin NEM akarok változtatni. A másik fél sem akar, ezért egyikünk sem tesz semmit.
Mitől fog ez a szerződés felbomlani? Ki bontja fel a szerződő felek akarata ellenére?
(Evamami)
Irtam nekik levelet. Eddig 8 automatikus válasz jött vissza, hogy szabadságon vannak. Majd ha érdemi jön, azt is megosztom veletek. MJ
VálaszTörlésEngedelmeddel az érvrendszeredet megismertetnénk a mi blogunk olvasóival is:
VálaszTörlésnyugdijkarosultak.blog.hu
elég sok a hiba a mailcímeknél, kénytelen voltam javítani őket küldés előtt, de ide nem tudom bemásolni, nem fér ide.
VálaszTörlésAkinek kell, mailben megtalál.
Számomra csak az nem világos, miért kell nekem bármit is csinálnom, hogy nyugdíjpénztári tag maradhassak.
VálaszTörlésA Versenyhivatal megbüntette azokat a szervezeteket, akik ilyen módon küldözgettek anno ajánlatokat!!! Az nem törvényes, hogy válaszolnom kell egy nem kért "ajánlatra".
Egyébként nem 30 helyen lehet nyilatkozni, hanem csak a 7 regionális Nyugdíjigazgatóságnál, akiknek a világon semmi közük ahhoz, hogy maradok a pénztáramnál, hiszen nem velük szerződtem.
szerettem volna elkuldeni
VálaszTörlésde nem mennek el az email-ek hibas cim miatt
Egy darab választ kaptam eddig:
VálaszTörlés"Ezúton tájékoztatom, hogy a feltett kérdései nem tartoznak a Nemzeti Biztonsági Felügyelet feladat- és hatáskörébe, ezért nem áll módomban arra érdemi választ adni.
Megértését köszönöm!
Tisztelettel,
Lajos Attila ezds.
elnökhelyettes"
Amúgy vagy mindenki szabadságon vagy semmi. És tegnap az én kollégám is szerette volna elküldeni a mailt, és az összes címre azt írta ki, hogy hibás cím. ... Pedig nekem még pénteken elment.
Ma elküldtem a leveleket.
VálaszTörlésEgyenként "beollózva". pár visszajött egyéb hiba vagy házon kívül.
Elküldtem a kérdéseket a kdnp-nek is, akinek volt E-mail címe... nem sok embert lehet "megérinteni" egy átlag halandónak.
Bezzeg amikor szavazni kel rájuk...
9 automatikus válasz érkezett pár másodpercen belül, idei évben szabadságon van...
VálaszTörlésMiből akartok ti ma nyugdíjat fizetni? És Ön, kedves Csík Rita?
VálaszTörlés